Projektek és versenyek






Keresés az érvényes pályázatok
között








VÍZ VILÁGNAPJA 2011

VÍZ A VÁROSOKÉRT - VÁROSOK A VÍZÉRT

Internetes vetélkedő 2-6. osztályos diákoknak

Feltöltve 2010 február 20

Kedves Gyerekek!

Az idén újra közös játékra hívunk Benneteket! Ha szeretnétek velünk tartani, a beugró feladat megoldásával és beküldésével fogadjuk a jelentkezéseteket. 2011. február 14-től három héten át egy-egy feladatsort találtok a honlapon (www.vizvilagnap.hu). A 10 kérdés megválaszolása után minden alkalommal egy plusz feladatot is kaptok az adott témában, Képes történetek címen. A megoldásra egy hét áll rendelkezésetekre. A versenybe a második alkalomig (febr. 21.) be lehet kapcsolódni, ez esetben küldjétek el a korábbi feladat megoldását is, a beugró feladattal együtt! Segítségül hívhatjátok a könyveket, lexikonokat, térképeket és az internetet is. A józan eszetekre is támaszkodjatok egy-egy nehezebb kérdésnél! A díjazottak a Víz Világnapján, a budapesti központi rendezvényen személyesen vehetik át nyereményüket.

Jó időtöltést és eredményes játékot kívánnak a szervezők!

FONTOS INFORMÁCIÓ

- Jelentkezhettek egyedül vagy max. 5 fős csoportokban.

- A megoldásokat postán is eljuttathatjátok, a borítékra írjátok rá: Víz Világnapja 26.

Címünk: Duna Múzeum 2500 Esztergom, Kölcsey u. 2.

- Minden esetben adjátok meg élő e-mail címeteket, tüntessétek fel a neveteket, csapat esetén a csapat nevét, iskolátok nevét, címét és osztályotokat!

BEUGRÓ FELADAT

Az idén a beugró feladat és a tesztsorozatokat követő plusz feladat is egy-egy rövid történet, leírás megalkotása lesz. Érdekes fényképeken, képeken kell majd elgondolkodnod, és írásba foglalni ami eszedbe jut róluk. A levelek terjedelme maximum 1/2 oldal legyen (javaslat: 12 betűméret, másfeles sorköz )!

Nézd meg jól a képeket! Mindkét képen kisgyermeket fürdet az édesanyja. Az 1. fényképen a távoli Kínában, Peking városában, a 2. képen itt Magyarországon fürödnek a gyerekek.

Az alábbi kérdéseken gondolkozz el!

- Mi a különbség a két fürdés között?

- Milyen hasonlóságot látsz a két kép között?

- Mit kellett tennie az anyukának, hogy a víz a lavórba kerüljön?


13. Xantus János környezetismereti vetélkedő
Feltöltve 2010 október 10

A vetélkedőn való részvétel feltétele minden csapat számára egy madáretetőt, amelyet a vetélkedő keretében kell bemutatni. Ismerni kell: Xantus János életét, a természet őszi élővilágát, a természetben lejátszódó fizikai, kémiai jelenségeket, földrajzi tájékozódó képesség Kolozsvár környékén. Mindennél fontosabb azonban a csapatszellem és a kreativitás.















Egészséges életmód - pályázat általános iskolai osztályok számára
Feltöltve 2010 október 10

A pályázat célja, hogy az oktatási anyagból merítve a diákok összeszedjék, átgondolják és elmélyítsék az egészséges életmóddal kapcsolatos ismereteiket.

Ezt támogatandó a TÉT Platform ingyenesen hozzáférhetővé tett egy a civil szervezetek, a táplálkozás-tudomány, a kormányzat és az üzleti szféra összefogásában készült oktatási segédanyagot. A korosztályoknak megfelelő tudásanyaggal és nyelvezettel készült anyag segítséget nyújt a pedagógusoknak a gyermekek helyes táplálkozással és az egészséges, mozgásban gazdag életmóddal kapcsolatos tudatformálásában. Az oktatási segédanyagok letölthetők innen.

A pályázat témája:

Az osztályoknak egy olyan plakátot kell készíteniük, amely az Energiamérleget szemlélteti minél ötletesebb, fantáziadúsabb formában. A beadott pályamunkák készülhetnek bármilyen technikával (pl. ceruzarajz, vízfesték, montázs, fotóaplikáció, mozaik, stb.)

Pályázati feltételek:

1. A diákok által készített, az Energiamérlegről készült plakát fényképének beküldése ajánlottan .jpg formátumban, maximum 5 MB terjedelemben.

2. Az oktatási anyag gyakorlati használatával kapcsolatos kérdőív kitöltése és visszaküldése e-mailben a felkészítő pedagógus részéről. A kérdőív mellékelése nélkül nem tudjuk elfogadni a diákok pályázatát!

A kérdőív letölthető innen.

Kérjük, hogy a kitöltött kérdőívet e-mailben, a pályázati anyagról készült fényképekkel együtt küldjék vissza!

A pályaművek elbírálása és díjazása:

A pályaműveket a TÉT Platform Oktatási Munkacsoportjának tagjai bírálják el. A tagok a gyerekek alkotó fantáziáját, kreatív ötleteit és kivitelezését fogják díjazni. A zsűri fenntartja a jogot arra, hogy indokolt esetben egy-egy helyezést ne ítéljen oda, vagy megosztott díjazásban részesítsen pályázókat.

A legszebb alkotást beküldő osztályokat értékes ajándékokkal jutalmazzuk.

I. díj: 200.000 Ft értékű,
II. díj: 100.000 Ft értékű,
III. díj: 50.000 Ft értékű sportszer vásárlási utalvány

Beküldési határidő: 2010. november 30.

Beküldési cím: palyazat@tetplatform.hu

A pályázatban kérjük feltüntetni a következő adatokat:

Iskola neve
Osztály száma
Felkészítő pedagógus neve
Elérhetőségek: iskola címe, e-mail cím, telefonszám.



Fiatal riporterek a szegénység ellen elnevezésű verseny
Feltöltve 2010 október 10

Fiatal riporterek a szegénység ellen elnevezésű versenyt indított az Európai Bizottság EuropeAid Együttműködési Hivatala és az EJC Európai Újságíróközpont az EU tagállamainak újságírószakos diákjai számára.

A verseny célja felkelteni az EU-tagállamok újságírószakos hallgatóinak érdeklődését a fejlesztési kérdések iránt. Az újságírószakos hallgatók október 29-ig küldhetik be az EU-val és a fejlesztéssel foglalkozó írott (legtöbb ezer szavas) vagy rádiós (maximum három perces) riportjukat.

A verseny koordinációjáért minden tagországból egy-egy sajtóorgánum vállalta a felelősséget – Nagy Britanniában például a The Economist, Franciaországban a La Croix, Németországban a Die Tageszeitung. A romániai szervezésért az Új Magyar Szó felel, lapunk gyűjti be a riportokat, illetve zsűrizi azokat.

A beküldött munkák alapján a 27 tagországból 33 újságírószakos hallgató meghívást kap a decemberben megrendezésre kerülő Európai Fejlesztési Napok brüsszeli műhelytalálkozóján való részvételre.


Bővebb információkért kattints ide: http://maszol.ro/media/sajtopalyazat_fiataloknak_2010_09_21.html



További román nyelvű felhívások és versenyek:

Ha megszeretné tekinteni kattintson ide!


Artsolution webdesign